Olvasónapló

Ezen az állandóan (értsd: amikor végre eszembe jut, és hajlandó is vagyok leülni a gép elé) frissülő oldalon az általam olvasott könyvek listája olvasható időrendi sorrendben. Mostantól fogva igyekszem majd pár sort írni minden éppen befejezett darabról, és a hosszabb-rövidebb áttekintőket el lehet majd érni innen a címekre kattintva. (Frissítés 1,5 évvel később, 2020 telén: ez eddig nem történt meg...)

A könyvek döntő többségét angolul olvasom, de ha az adott darab tudomásom szerint már magyarul is megjelent, akkor itt a magyar címét tüntettem fel. Az alcímek általában meglehetősen beszédesek (egybe begépelve a listát megdöbbentett, hogy mennyire egy kaptafára dolgoznak a kiadók, és mennyire nehezükre esik nem valami bulváros és túlzó alcímet a szerzőkre erőltetniük), de az alábbiak szerint kicsit ki is színeztem a listát:
- a legtöbb darab természet- vagy társadalomtudományos ismeretterjesztő;
- kékkel szerepelnek a regények;
- zölddel a “köztes” zónába tartozók: memoárok, életrajzok;
- pirossal azok, amelyek már a szakkönyv vagy tankönyv kategóriába esnek;
- vastagon szedtem a kiemelkedően emlékezetes és emiatt nagyon ajánlott darabokat;
- és halványan azokat, amik nekem nem tetszettek, vagy néha nem is értem, hogy anno miért olvastam el őket.

Lassan haladó projektek


Általában természetesen csak egy könyvet olvasok egyszerre, sőt, igyekszem addig nem új könyvet venni, ameddig az előzőt be nem fejeztem. Ez alól kivételt képeznek a tanulási céllal is forgatott darabok, amiket kijegyzetelek, igyekszem a részleteknek is utánajárni az elérhető tudományos publikációkban, emiatt lassan haladok velük, mert nem lehet csak úgy előkapni őket pár percre. 
  • Thomas Cronin: Paleoclimates - Understanding Climate Change Past and Present
  • John L. Brooke: Climate Change and the Course of Global History
  • Lauren M. Sompayrac: How the Immune System Works

Amit jelenleg olvasok

  • Catherine Belton: Putin's People: How the KGB Took Back Russia and Then Took On the West

Amik a sor élén várakoznak

2021

  • David R. Montgomery, Anne Biklé: The Hidden Half of Nature - The Microbial Roots of Life and Health (goodreads, Youtube előadás)
    Ezen lista több darabja is a baktériumokról szól. Ha valaki az összes lenteb felsorolt témba vágó könyvet olvasta, akkor ez már nem sok újat mond. Ha nem, akkor ezzel érdemes talán kezdeni, mert egy nagyon átfogó és sok területet felölelő képet ad, ráadásul egészen remekül van megírva. 
  • David R. Montgomery: Dirt - The Erosion of Civilizations (goodreads)
    Montgomery könyve is a fenntartható mezőgazdaságról szól, pontosabban annak hiányáról: történelmi példákon keresztül mutatja be, hogy miként járult hozzá újra és újra a nem megfelelő talajgazdálkodás miatt hanyatló termés nagy és erős birodalmak bukásához. A könyvet a "Mérgezett föld" című dokomentumfilm megnézése után találtam. 
  • Timothy Egan: The Worst Hard Time - The Untold Story of Those Who Survived the Great American Dust Bowl (goodreads, Youtube)
    Alighanem engem minősít, hogy eddig nem ismertem igazán a hírhedt "Dust Bowl" történetét. Egan könyve szinte thrillerként idézi meg ezt az ember okozta mezőgazdasági és természeti katasztrófát, ami mérhetetlen szenvedést okozott a préri lakóinak. Örök tanulság a nem megfelelő mezőgazdasági módszerek alkalmazásának káros mivoltáról. 
  • Kathy Hirsh-Pasek, Roberta Michnick Golinkoff, Diane Eyer: Einstein Never Used Flashcards -  How Our Children Really Learn--and Why They Need to Play More and Memorize Less (goodreads)
    A kissé hatásvadász cím ne riasszon el senkit: a könyv remek meglátásokat tartalmaz az egészen kicsi gyereket tanulásáról, az agy fejlődéséről. Olyan konkrét példákat mutat be, amelyeket aztán bármely szülő maga is megfigyelhet. Például miként alakul a kevesebb/több fogalma, miért keverik össze az M és W betűket, hogyan alakul a számfogalom. Vicces, érdekes, tanulságos, hasznos. 
  • Kim Stanley Robinson: The Ministry for the Future (goodreads, 444)
    A téma és a pozitív kritikák alapján azt hittem, hogy ezt nekem írták. Mégsem tetszett. A hőhullámot leíró első fejezetek megfogtak, de aztán valahogy vázlatos, felületes maradt számomra az egész. Főleg a karakterek. 
  • Jana Mohr Lone: The Philosophical Child (goodreads, Youtube előadás)
    Egy szívmelengető és mélyen elgondolkodtató könyv a gyermekek nagy gondolatairól. Olyan könnyű rálegyinteni: csak hülyéskedik, nem érti, stb. Pedig a nagyon komoly filozófiai kérdések már az igazán kicsiket is foglalkoztatják. Szülőként élmény ezt megfigyelni, és minél inkább tudatában vagyunk ennek, annál érdekesebb részt venni a közös felfedezésben. 
  • José Ortega Y Gasset: A tömegek lázadása (bookline, Pont ilyen blog)
    Egy könyv, amit a címe miatt sokan félreértenek... mielőtt még elolvasnák. Hátborzongatóan aktuális meglátások egy évszázaddal ezelőttről. 
    "
    Ortega hatása és későbbi tiltása különösen látványos volt a tömegember fogalmának esetében: Ortega elsősorban morálfilozófiai kategóriaként határozza meg ezt az embertípust, s azzal jellemzi, hogy az csak jogokat ismer, kötelezettséget nem, ráadásul "öntelt úrfiként" viselkedik, amikor gondtalan életét természetesnek veszi, saját magát pedig tökéletesnek tartja. E felfogás következményei katasztrofálisak lesznek - jövendölte a spanyol filozófus."
  • Larissa Zimberoff: Technically Food - Inside Silicon Valley's Mission to Change What We Eat (goodreads)
    Az év második felében elkezdett foglalkoztatni az, hogy merre is tart az emberiség élelmezése. Ez a könyv fejezetenként egy-egy úttörő irányt mutat be: a növényekből, algákból nyert proteintől keresztül a városi kertészeteken át egészen a gombák által termelt különböző fehérjék felhasználásáig. 
  • Hartmut Rosa: Social Acceleration - A New Theory of Modernity (goodreads, 444, Youtube előadás)
    A 444 linkelt cikke nyomán ismerkedtem meg Hartmut Rosa nevével. A cikkben tárgyalt későbbi könyve felkeltette az érdeklődésem, de gondoltam jobb lenne az "elején" kezdeni, az első nagy kötetével. És milyen jól tettem! Az esztendő messze legemlékezetesebb - és egyben legnehezebb is - olvasmánya volt ez! Ha valakit érdekel az egyén és a társadalom helyzete a modern világban; meg akarja érteni, hogy milyen hatása van ránk a világ felgyorsulásának; egyáltalán érteni akarja, hogy mit is jelent ez a sokat emlegetett felgyorsulás, és mennyire fundamentális szerepet játszik, akkor csak ajánlani tudom, hogy szánja rá az időt Rosa könyvére. /Külön ajánlom az olvasónapló frissítését követelő @stanley-nek:)/
  • Joseph E. LeDoux: Anxious - Using the Brain to Understand and Treat Fear and Anxiety (goodreads)
    Ez nem egy önsegítő könyv a szorongásban szenvedők számára, hanem hardcore tudományos ismeretterjesztés, amelyben a szerző a szakszavaktól sem mindig riad vissza. Ezt az olvasónaplót végigböngészve is látható, hogy az agykutatás az egyik kedvenc témám, sokat olvasok róla. Ez az írás viszont az eddigiekhez képest sok újat adott: az érzelmek, megfigyelhető reakciók és a hozzájuk köthető különböző agyi állapotok, stimulusok tudatos és tudattalan kapcsolatát vizsgálja. Közben pedig megtudhatjuk azt is, hogy miért nem működnek feltétlenül a patkányokon tesztelt antidepresszánsok. Nálam könnyedén szerezte meg az ezüstöt 2021-ben. 
  • Carl Zimmer: Life's Edge - The Search for What It Means to Be Alive (goodreads)
    Élőlény-e egy vírus? És egy megtermékenyített petesejt? És mikor tekinthető valaki ténylegesen halottnak? Akármilyen definícióval is rukkolunk elő, mindig lesznek határesetek, ezeket veszi sorra Zimmer miközben elgondolkodtat az élet mibenlétéről. 
  • Carl Zimmer: At the Water's Edge - Fish with Fingers, Whales with Legs, and How Life Came Ashore but Then Went Back to Sea (1999, goodreads)
    2021 harmadik helyezettje, minden biológia és evolúció iránt érdeklődő olvasó számára kihagyhatatlan darab. Nem is értem, hogy ez az 1999-ben megjelent könyv miként kerülhette el a figyelmemet mindeddig. Azt hittem már tudom, hogy miként hódította meg az állatvilág a szárazföldet. Nem is tévedhettem volna nagyobbat... Carl Zimmer és az evolúció csúcsformában!
  • Steve Brusatte: A dinoszauruszok tündöklése és bukása - Egy letűnt világ újraírt története (bookline, goodreads)
    2018 óriási sikere volt ez a könyv, abszolút megérdemelten! Dinoszaurusz-mániás gyerekből lett apukaként immár egy dinoszaurusz-mániás 4 évessel a háztartásban lebilincselő volt olvasni, hogy mennyi mindent tudtunk meg erről a letűnt korról az elmúlt 20 évben.  
  • Emeran Mayer: The Mind-Gut Connection - How the Astonishing Dialogue Taking Place in Our Bodies Impacts Health, Weight, and Mood (goodreads)
    Az előző téma folytatása és kiegészítése, ami azért került a listára, mert kíváncsi voltam rá, hogy Gershon könyve óta mennyit lépett előre a terület. 
  • Michael D. Gershon: The Second Brain - A Groundbreaking New Understanding of Nervous Disorders of the Stomach and Intestine (goodreads)
    Az emésztőrendszer és az agy korántsem egyoldalú kapcsolatáról szól ez a maga korában forradalmi könyv: többek között az emésztőrendszerünkben megtalálható temérdek idegsejtről, az ott termelődő hormonok agyunkra gyakorolt hatásáról, az emberi test komplexitásáról. A könyv maga is elég komplex, nem a megszokott modern népszerű ismeretterjesztő írás, helyenként talán már túl részletes is. 

2020

  • Peter H.R. Green, Rory Jones: Gluten Exposed - The Science Behind the Hype and How to Navigate to a Healthy, Symptom-Free Life (goodreads)
    Kénytelen voltam egészségügyi okok miatt kicsit beleásnom magam a témába, és a glutén kapcsán a neten fellelhető szemétdombon egyszer csak ráleltem erre a könyvre, ami sok dolgot helyre tett. 
  • Martin J. Blaser: Missing Microbes - How the Overuse of Antibiotics Is Fueling Our Modern Plagues (goodreads)
    Egy szemfelnyitó könyv az antibiotikumok túlhasználatának egyre jobban megértett következményeiről. 
  • David Foster Wallace: Végtelen tréfa
  • Neil Postman: Technopoly
  • Neil Postman: Amusing Ourselves to Death: Public Discourse in the Age of Show Business
  • Jaron Lanier: Ten Arguments for Deleting Your Social Media Accounts Right Now
  • Yanis Varoufakis: Another Now: Dispatches from an Alternative Present
  • David Sinclair: Lifespan: Why We Age – and Why We Don’t Have To
  • Atul Gawande Being Mortal: Medicine and What Matters in the End; magyarul: Mert egyszer meghalunk
  • David Adger: Language Unlimited: The Science Behind Our Most Creative Power
  • James Lindsay, Peter Boghossian: How to have impossible conversations
  • Michael Christie: Greenwood
  • Robert Webster: Flu Hunter: Unlocking the Secrets of a Virus
  • John Kelly: The Great Mortality: An Intimate History of the Black Death, the Most Devastating Plague of All Time 
  • Laura Spinney: Pale Rider: The Spanish Flu of 1918 and How It Changed the World
  • Dorothy H. Crawford: Viruses: A Very Short Introduction
  • Shoshana Zuboff: The age of surveillance capitalism
  • Jenny Odell: How to Do Nothing: Resisting the Attention Economy
  • Massimo Pigliucci: How to Be a Stoic 

2019

  • Gary Marcus, Ernest Davis: Rebooting AI: Building Artificial Intelligence We Can Trust
  • Kai-Fu Lee: AI Superpowers
  • Alexandr Szolzsenyicin: A Gulag-szigetvilág 1. kötet (2018-as kiadás)
  • Alexandr Szolzsenyicin: Rákosztály
  • Mortimer J. Adler: How to Read a Book
  • Tim Maughan: Infinite Detail
  • Daniel Siegel Tina Payne Bryson: The Yes Brain: How to Cultivate Courage, Curiosity, and Resilience in Your Child; magyarul: Igenközpontú nevelés - A bátorság, a kíváncsiság és a rugalmas ellenállási képesség kifejlesztése a gyermekünkben
  • Kim John Payne: The Soul of Discipline: The Simplicity Parenting Approach to Warm, Firm, and Calm Guidance- From Toddlers to Teens; magyarul: Melegszívű fegyelmezés - Kisgyerekkortól kamaszkorig
  • Matthew Walker: Why We Sleep: The New Science of Sleep and Dreams
  • Svetlana Alexievich: Csernobili ima
  • Richard Powers: The Overstory
  • David Wootton: The Invention of Science - A New History of the Scientific Revolution
  • Cal Newport: Digital Minimalism - On Living Better with Less Technology
  • James Clear: Atomic Habits - An Easy and Proven Way to Build Good Habits and Break Bad Ones
  • Walter Isaacson: Einstein - Egy zseni élete és világa
  • Graham Farmelo: The Universe Speaks in Numbers - How Modern Maths Reveals Nature's Deepest Secrets
  • Sabine Hossenfelder: Lost in Math - How Beauty Leads Physics Astray
  • Anne Charnock: Dreams Before the Start of Time
  • John Holt: How Children Learn
  • J. M. Coetzee: A barbárokra várva
  • Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
  • Johann Hari: Lost Connections - Uncovering the Real Causes of Depression – and the Unexpected Solutions
  • Anthony Lawrence: Elefántsuttogó

2018

  • Kim Stanley Robinson: Sixty Days and Counting (Science in the Capital, Band 3)
  • Kim Stanley Robinson: Fifty Degrees Below (Science in the Capital, Band 2)
  • Kim Stanley Robinson: Forty Signs of Rain (Science in the Capital, Band 1)
  • J. B. MacKinnon: The Once and Future World - Nature As It Was, As It Is, As It Could Be
  • Richard Louv: Last Child in the Woods - Saving Our Children from Nature-Deficit Disorder: Saving Our Childern from Nature-deficit Disorder
  • Greg Luklanoff, Jonathan Haidt: The Coddling of the American Mind - How Good Intentions and Bad Ideas Are Setting Up a Generation for Failure
  • Oliver Bullough: Moneyland - Why Thieves & Crooks now Rule the World & How to take it back
  • David Quammen: The Tangled Tree - A Radical New History of Life
  • Carl Zimmer: She Has Her Mother's Laugh - The Powers, Perversions, and Potential of Heredity
  • Evan Osnos: Age of Ambition - Chasing Fortune, Truth, and Faith in the New China
  • John Carreyrou: Bad Blood
  • John Steinbeck: Érik a gyümölcs
  • Yanis Varoufakis: Talking to My Daughter About the Economy - A Brief History of Capitalism
  • James Miller: Examined Lives - From Socrates to Nietzsche
  • Oliver Sacks: The River of Consciousness
  • Alan Lightman: Searching for Stars of an Island in Maine
  • A. N. Turner: Breaking the Feedback Loop - How I Liberated Myself from Internet Addiction, and How You Can Too
  • Sam Quinones: Dreamland - The True Tale of America's Opiate Epidemic
  • J. D. Vance: Hillbilly Elegy - A Memoir of a Family and Culture in Crisis
  • Tara Westover: A tanult lány
  • Peter Brannen: The Ends of the World - Volcanic Apocalypses, Lethal Oceans, and Our Quest to Understand Earth's Past Mass Extinctions
  • Chimamanda Ngozi Adichie: Az aranyló fél napkorong
  • Barbara Kingsolver: The Poisonwood Bible
  • dr. Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság
  • dr. Vekerdy Tamás: Belső szabadság
  • Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor - Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket?
  • Elizabeth Kolbert: A hatodik kihalás – Rendhagyó földtörténet
  • Charles C. Mann: The Wizard and the Prophet - Two Remarkable Scientists and Their Dueling Visions to Shape Tomorrow's World
  • Neil Stephenson: Diamond Age
  • Arthur C. Clarke: Childhood's End
  • Yuval Levin: Imagining the Future-Science and American Democracy
  • Eric Cohen: In the Shadow of Progress - Being Human in the Age of Technology
  • Charles T. Rubin: Eclipse of Man - Human Extinction and the Meaning of Progress
  • Andrew McAfee, Erik Brynjolfsson: Machine, Platform, Crowd - Harnessing Our Digital Future
  • Po Bronson, Ashley Merryman: NurtureShock - New Thinking About Children
  • Rolf Dobelli: The Art of the Good Life - Clear Thinking for Business and a Better Life

2017

  • Lise Eliot: What's Going on in There? - How the Brain and Mind Develop in the First Five Years of Life
  • Cixin Liu: The Three-Body Problem 3. Death's End
  • Cixin Liu: A sötét erdő - A háromtest-trilógia 2.
  • Cixin Liu: A háromtest-probléma - A háromtest-trilógia 1.
  • Robert M. Sapolsky: Behave - The Biology of Humans at Our Best and Worst
  • Jean M. Twenge: iGen - Why Today's Super-Connected Kids Are Growing Up Less Rebellious, More Tolerant, Less Happy - and Completely Unprepared for Adulthood - and What That Means for the Rest of Us
  • David D. Burns: Feeling Good-The New Mood Therapy
  • Adrian Levy: The Exile - The Flight of Osama bin Laden
  • Yanis Varoufakis: Adults In The Room - My Battle With Europe’s Deep Establishment
  • David Rothkopf: The Great Questions of Tomorrow
  • Clayton M. Christensen: How Will You Measure Your Life?
  • Aldous Huxley: Szép új világ
  • Christof Koch: Consciousness: Confessions of a Romantic Reductionist
  • Nick Bostrom: Szuperintelligencia
  • Yuval Noah Harari: Homo Deus - A holnap rövid története
  • Yuval Noah Harari: Sapiens - Az emberiség rövid története
  • Cathy O'Neil: Weapons of Math Destruction: How Big Data Increases Inequality and Threatens Democracy
  • Astra Taylor: The People's Platform - Taking Back Power and Culture in the Digital Age
  • Tim Wu: The Attention Merchants - The Epic Struggle to Get Inside Our Heads
  • Tim Wu: The Master Switch - The Rise and Fall of Information Empires
  • Svetlana Alexievich: Secondhand Time - The Last of the Soviets
  • Chris Voss: Never Split the Difference - Negotiating as if Your Life Depended on It

2016

/Erről az időszakról megjelent egy részletes, podcast és Youtube linkekkel megtűzdelt összefoglaló a New Dealen./

  • Siddhartha Mukherjee: A gén
  • Ted Chiang: Életed története
  • Nick Lane: The Vital Question
  • Cal Newport: Deep Work
  • Jeremiah Ostriker, Simon Mitton: Sötét hatalom – Kutatás a láthatatlan univerzum titkai után
  • Ed Yong: I Contain Multitudes – The Microbes Within Us and a Grander View of Life
  • Parag Khanna: Connectography – Mapping the Global Network Revolution
  • Thomas J. Sugrue: The Origins of the Urban Crisis – Race and Inequality in Postwar Detroit
  • Matthew Desmond: Evicted – Poverty and Profit in the American City
  • Yanis Varoufakis: And the Weak Suffer What They Must? - Europe’s Crisis and America’s Economic Future
  • Yanis Varoufakis: The Global Minotaur – America, Europe and the Future of the Global Economy
  • Fred Kaplan: Dark Territory – The Secret History of Cyber War
  • Anders Ericsson: Peak – Secrets from the New Science of Expertise
  • Michael Lewis: Villámfiúk – Egy wall street-i lázadás története
  • Joseph E. Stiglitz: Creating a Learning Society - A New Approach to Growth, Development, and Social Progress
  • Robert M. Sapolsky: Why Zebras Don't Get Ulcers - The Acclaimed Guide to Stress, Stress-Related Diseases, and Coping
  • Alex Soojung-Kim Pang: The Distraction Addiction - Getting the Information You Need and the Communication You Want, Without Enraging Your Family, Annoying Your Colleagues, and Destroying Your Soul
  • Siddhartha Mukherjee: Betegségek betegsége - Mindent a rákról
  • John Gribbin: Schrödinger macskája
  • Gene Kranz: Failure Is Not an Option: Mission Control From Mercury to Apollo 13 and Beyond
• • •