Eljött ismét egy váltás, és ezzel együtt egy újabb mérlegvonás (az újaknak bemutatkozás) ideje. Miről is szól ez az oldal, és hogy jutottunk el egyáltalán a létrejöttéig? Mivel a blogolással való kapcsolatom immár 13 évre tekint vissza, így a kép teljessége kedvéért több pontot kell érintenünk:
- Hogyan kezdtem egyáltalán blogokat írni, avagy a „A kezdet előtt”
- Egy lépés a nyilvánosság felé: Voyager Blog
- Jó, de mire jó ez, és mit hoz ez a szemlélet, ha a közügyek felé, különösen a jövő felé irányítjuk a tekintetünket: New Deal Blog
- A megfáradt vándor „hazatér”: „Vég és kezdet, avagy a politikán túl...”
- Már megint egy új kezdet, avagy viszlát blog.hu, viszlát széles nyilvánosság… Egyszerűen csak beszélgessünk!
A kezdet előtt
A blogok univerzumát felfúvó ősrobbanást számomra az NST jelentette még valamikor a 2000-es évek elején. Az instant klasszikussá váló fociblog szinte magától értetődő módon ihlette meg a floorball sportág hazai mindennapjait hasonló stílusban kommentálni és közvetíteni igyekvő, 2007 nyarán induló oldalamat, amiben hatalmas örömömet leltem. Ennek azonban véget vetett az életkörülményeim megváltozása, jelesül két ösztöndíj, amelyek eredményeként először fél majd 1 évet töltöttem az USA-ban. A blogolás azonban nem maradt el: egyrészt a többször nevet és címet váltó Real Madrid szurkolói blog egyik szerzője lettem, másrészt megszülettek azok a beszámolók, amelyek elsősorban a szülőknek, családtagoknak, otthon maradt barátoknak íródtak az óceán túlsó feléről. Személyes benyomások, élmények, rácsodálkozások, amolyan „mi történt az elmúlt héten” jellegű szösszenetek. Aztán eljött a pillanat – viszonylag hamar –, amikor a Grand Canyonban töltött 3 napról született írásaim egyike egyszer csak az Index címlapján köszönt vissza… Hát így megy ez? Tényleg eljuthat akár tízezrekhez is, amit írok?
Voyager Blog
Lapozzunk előre az időben: eltelt még 2,5 év – és százával születtek az amerikai tartózkodásról íródott posztok –, míg nem egy nap ott álltam az egyik tó partján Madison városában a tömegben, és Neil deGrasse Tyson előadását (vagy inkább egyszemélyes show-ját) hallgattam a lelkes egyetemisták között. És szinte azonnal lángra gyúlt a küldetéstudat: tudományos ismeretterjesztés! Akkortájt ez még érzésem szerint gyerekcipőben járt az internet magyar nyelvű szegletében, így volt miről, kinek és miért írni. Talán már aznap délután megszületett a Voyager Blog ötlete, amelyet gyorsan követtek az első cikkek:
- Miről, kinek, hogyan, avagy mivégre született ez az oldal?
- Tudomány mint a kultúra része /Neil deGrasse Tyson előadása nyomán/
A blog jobb felső sarkában díszelgő rövid tájékoztató így hangzott (és hangzik a mai napig):
„Szeretjük vagy nem, együtt kell élnünk a tudománnyal. Célszerűbb, ha megpróbáljuk a legjobbat kicsiholni belőle. Ha megbarátkozunk vele, és elénk tárul a szépsége és hatékonysága, rá fogunk jönni, hogy spirituális és gyakorlati szempontból egyaránt jó üzletet kötöttünk.”
-Carl Sagan-
A tudomány és technika eredményeire a mindennapok természetes részeiként tekintünk, de közben maga a tudomány mégsem válik a köztudat igazi részévé, nem kerül az érdeklődés középpontjába. Ezen az blogon kísérletet szeretnénk tenni arra, hogy a világhálón fellelhető iszonyú mennyiségű információból szelektálva közelebb hozzuk az eredmények legalább egy töredékét az olvasókhoz, hogy megmutassuk: a tudomány nem csak misztikus varázslat lehet, hanem egy mindenki számára elérhető csodálatos világ is egyben!
New Deal Blog
Aztán eljött 2014 ősze… és ahogy mondani szokták: „a nemzetközi helyzet fokozódott”. Meg a hazai is… és hát egyszerűen idősebb is lettem, így súlyos hírfüggőként egyre gyakrabban tört elő belőlem a közléskényszer és a vágy, hogy a szerintem aggasztó irányokba forduló trendeken legalább egy hangyabokányit változtatni tudjak. Hogy magyar nyelven is elérhetővé tegyek néhány fontosnak vélt gondolatot, amelyeket nemzetközi oldalakon vagy folyóiratokban leltem fel.
Éles váltásnak tűnhet mindez a tudományos ismeretterjesztéshez képest, pedig nem volt az: végignézve a tech-óriások felemelkedését és életünkre való rátelepedését egyre többször gondolkoztam azon, hogy milyen hatása van a tudományos-technikai fejlődésnek az életünkre. Politikusok jönnek-mennek, rendszerek dőlnek meg, választások tartják lázban az embereket, de végeredményben ezek csak átmeneti dolgok: apró fluktuációk azokhoz a változásokhoz képest, amit egy új kommunikációs, gyártási, orvosi vagy közlekedési technológia elhoz az emberiség történetében. Ennek jegyében született meg az aktuális fülszöveg és a bevezető cikk:
„Világosan kell látnunk, hogy egy nemzet csak bizonyos mennyiségű negatív embert bír el, hogy pozitív emberekre, aktív emberekre, produktív emberekre, konstruktív emberekre van szükség és ha egy nemzetben a munkás, a dolgos, a cselekedni akaró, a teremteni és alkotni tudó embereken felülkerekedik a negatív emberek számaránya, akkor az a nemzet képtelen a haladásra. Célunk ennek a pozitív magyar embertípusnak a kimunkálása, olyan emberek nevelése, akik a magyar sors nagy kérdéseire igennel válaszolnak."
-Klebelsberg Kuno-
Egy állam vezetése, a világgazdaság, a nemzetközi viszonyok, a technika fejlődése, a tudomány előremenetele, az éghajlat változása, a társadalom evolúciója, a média átalakulása, a demokráciák felemelkedése vagy éppen bukása egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Mégis hajlamosak vagyunk a politikát - és az egymással küzdő pártokat - egy önmagában is létező, mindenek felett álló entitásként kezelni, és elsüllyedni a mindennapi csatározásokról szóló hírek közepette a már-már a vallásosság szintjét súroló pártszimpátiák által kijelölt, sáros és megmerevedett lövészárkokban.
Ezen az oldalon – a Voyager Blogot kiegészítve – kísérletet teszünk arra, hogy a harcokban megfáradt tekinteteket a háttérben meghúzódó összefüggésekre irányítsuk. Szeretnénk egy új nézőpontot biztosítani, új gondolatokat ébreszteni, melyek reményeink szerint talán hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az előremenetel számtalan lehetséges módjából közösen ráakadjunk egyre, vagy hogy legalább kicsit jobban megértsük a világunkat.
Vég és kezdet, avagy a politikán túl…
2019. júniusában jött el az újabb állomás: majdnem 5 év után ideje volt hátrahagyni a New Dealt. Minderre a fenti címet viselő bejegyzésben került sor. Be kellett látnom, hogy bármennyire is más volt a célkitűzés, mégis túlontúl magával rántott a napi politika követése, és ideje volt sok-sok évnyi súlyos hírfüggőség után legalább valamelyest „lejönni a szerről”… Ezzel párhuzamosan nőtt a nyomás is, mert szinte minden cikk az Index címlapján landolt (ezért nagyon hálás vagyok a szerkesztőknek!), ami jelentősen megnövelte a magammal szemben támasztott elvárásokat, és elégedetlenség valamint szorongás formájában csapódott le: Biztosan minden a helyén van?; Nem írtam valami butaságot?
Nem próbálom meg pár mondatban újra összefoglalni az előző bekezdésben hivatkozott bejegyzést. Az érdeklődőknek ajánlom annak elolvasását, itt pedig egy szakaszt idézek csupán a teljesség kedvéért:
Végzettségem, tanulmányaim, munkám és gyermekkorom óta meglévő érdeklődésem eredményeként értek a természettudományok egy bizonyos szegmenséhez, illetve van egy megfelelőnek mondható rálátásom és hátterem további részterületek értelmezéséhez, nyomon követéséhez. Ezen kívül hozzáférek olyan cikkekhez, információkhoz, amelyekhez nem mindenki, és amiket nem feltétlenül érthet meg bárki további köztes interpretáció nélkül.
Ezzel szemben be kell látnom, hogy minden kétséget kizáróan nem értek sem a joghoz, sem a gazdasághoz, és személyiségem tökéletesen alkalmatlanná tesz bárminemű politikai szerepvállalásra. Az átlaghoz képest a mértéktelen hírfogyasztásomnak hála talán lehet mondani, hogy „tájékozott” vagyok bizonyos értelemben, de ezt súlyos hiba lenne összekeverni a hozzáértéssel. (A kijózanodáshoz elég arra gondolnom, hogy mit tudhat meg a tájékozódni vágyó olvasó, milyen kép alakul ki benne pusztán a főbb portálokon elérhető cikkek alapján az általam ténylegesen értett szakterületekről…)
Szintén be kell látnom, hogy minden naiv szándékom ellenére egy ilyen blog politikai hatása nulla. Talán egyetlen cikk volt (az izlandi ifjúsági programról szóló), ami messziről hunyorítva legalább elméletben átvihetett egy bizonyos ingerküszöböt, miután megihletett egy Kele János által a 24.hu oldalán megjelenő vezércikket.
A konklúzióm az lett, hogy amit nem írnék meg a Voyagerre, azt valószínűleg nem is érdemes megírni. Ezzel viszont egyrészt a néha enyhén kényszerbeteg hozzáállásom miatt jelentős korlátokat sikerült emelnem magamnak, másrészt pedig legalább kicsit a törzskommentelők aktivitása is visszaesett. Jó terv, de mégis öngól. Még mindig ott tartottam, hogy egy blog helyett valósággal újságcikkeket próbáltam írni… ami nem ütötte meg ezt a képzeletbeli szintet, az jobbára nem került képernyőre. Az életkörülményeim változásai miatt viszont ez meg egyre kevésbé fér bele az időmbe. Ráadásul míg véleménycikket alapos megfontolás mellett is relatíve „könnyű” írni, addig egy természettudományos téma esetében ott van a számok leellenőrzése, a megfelelő illusztrációk megtalálása, a legjobb hivatkozások felkutatása által igényelt extra idő, amiből a COVID közvetett következményeként még kevesebb állt rendelkezésre ebben az esztendőben. Meglehetősen közel kerültem hozzá, hogy ne is akarjak többet írni, és ezt „hivatalossá” is tegyem…
Viszlát blog.hu, viszlát széles nyilvánosság…
Némiképp paradox módon azonban éppen a COVID emlékeztetett rá: szeretem ezeket a blogokat. Mégpedig nem a potenciális olvasottság, hanem leginkább a New Deal alatt meghonosodó törzsközönséggel folytatott élénk eszmecserék miatt. (Na meg azért, mert egy bejegyzés megírása segít abban, hogy egy témát jobban átgondoljak, rendezzem a fejemben kavargó információt, és ezáltal később is jobban emlékezzek az adott dologra.) 1 évvel ezelőtt sem volt túl sok olyan ember, akikkel hasonló témákról jókat beszélgethettem volna a való életben, élőszóban, de még tőlük is elvágott az otthonról végzett munka, lévén a kollégáimról beszélünk. Ha ezt a kommentmezőt is hátrahagynám, akkor végképp magamra záródna egy a jelenleginél is szűkebbre szabott buborék, amiből talán csak egy barátommal folytatott rendszeres emailezés rángatna ki időről-időre.
Rájöttem azonban még egy dologra az Indexet is megjáró COVID-os bejegyzések kapcsán: már egyáltalán nem hiányzik a blog.hu jelentette nyilvánosság, amit a kezdetekkor annyira nagyra értékeltem, és ami gyakorlatilag a fő motivációt jelentette. Készséggel elismerem, hogy igen nagy részben az én készülékemben van a hiba, de újabban már egyszerűen elfogott a szorongás, ha kikerült egy cikk a címlapra, és feszengve vártam az első kötekedő kommenteket, vagy az első olyan pillanatot, amikor meg kell magyarázni a beeső vendégnek a blog törzsközönségének mibenlétét.
Nem segít a dolgon persze az Index és az Indamédia körüli politikai hajcihő sem, amelynek eredményeként egyrészt szelektálódik az anyaoldalt olvasók tábora, másrészt óhatatlanul is nő annak az esélye, hogy egy cikk már a megjelenéshez szolgáló platform nyomán bekerül egy skatulyába, ha érzékenyebb témáról van szó. Most vettem észre, hogy már a New Deal bemutatkozó alatt ott díszelgett egy ilyen jellegű hozzászólás, amit karakterhűen idézek: „..egyetlen ujságot említettél: a 444-et..”. Na és persze ott a bizonytalanság is: a Korona Mögött stábjában eltöltött időszak alatt túl sokszor szembesültem már azzal, hogy bizony egy platform szét is hullhat…
Így született meg az elhatározás: ideje új otthonra lelni, lehetőleg a magyar médiapiac ingoványos és politikától cuppogó talaját hátrahagyva. Persze az általam is rendre kritizált tech-gigászok egyike, nevezetesen a Google által üzemeltetett platformra való költözés nem jogosít fel semmiféle olümposzi magaslatokból aláhintett morális iránymutatásra… tisztában vagyok a helyzet iróniájával és képmutató jellegével. Hovatovább a Google történetének kanyargó ösvényét is számos, a felhasználók által amúgy kedvelt projekt hátrahagyott teteme szegélyezi, így még a jövő sincs kőbe vésve. De egyszerűen nem találtam jobb ingyenes, a Disqus kommentelést is lehetővé tevő alternatívát, abban pedig jelenleg nem vagyok biztos, hogy van bennem annyi elszántság, hogy még akár pénzt is hajlandó legyek áldozni egy saját tárhelyre, Wordpress oldalra és egyéb hozzávalókra.
Már egy pár hete foglalkoztattak ezek a gondolatok, emiatt különösen megérintett Foied vinom pipafo cra carefo legutóbbi cikkének nyitó gondolata a Mondataink blogon:
Mindig, minden szövegünket úgy kellene írnunk, mint egy naplót. Csak a saját gondolatainkra figyelve, kiszűrve mindazt, amit a megjelenés miatti megfeleléskényszer szivárogtat be legőszintébbnek hitt gondolataink közé is.
Mert ha tudjuk, hogy megjelenik majd, amit írunk, azt is latolgatni kezdjük, kire hogyan hathat. A hatás mérlegelése pedig annak vadászatát is életre keltheti, mígnem eljutunk oda, hogy nem az igazságot kezdjük keresgélni, hanem a hatást.
Hosszú idő alatt kristályosodott csak ki számomra, hogy ez a megfelelési kényszer mennyire meg van bennem is. Ez és az online világgal ápolt amúgy sem teljesen egészséges viszonyommal együtt – részletek a mára már talán klasszikusnak számító „Amikor még uraltam a gondolataim” bejegyzésben - komoly kérdőjeleket tesz minden online jövővel kapcsolatos tervem mellé a választott szolgáltatótól és a technikai háttértől függetlenül. Meglátjuk…
...egyelőre próbáljuk meg a folytatást itt! Együtt, közösen, szabadon, egy faék egyszerűségű letisztult új design mellett – ami legalább önazonos, már ami a fókuszálással kapcsolatos nézeteimet illeti (nem saját mű, órákig kerestem valami nem képekre és videókra optimalizált sablont, amihez utána nem is nagyon nyúltam) -, ami remélhetőleg a különböző mobil eszközöknek is jobban az ínyére lesz. Beszélgessünk tovább, ahogy eddig! Persze nyugodtan osszátok meg másokkal ezután is azt, amit arra érdemesnek tartatok, minden olyan hozzászóló továbbra is szívesen látott vendég itt, akivel lehet higgadtan, konstruktívan beszélgetni. És továbbra is bátorítanék mindenkit arra, hogy ha olvas, lát, hall valami figyelemre méltót, amiről még akár szívesen írna is, akkor ne habozzon: a vendégposztoknak továbbra is lesz hely. Ez a kvázizártkörű jelleg talán bátorító lehet ezen a téren is.
--------------
Ami az oldal felépítését illeti: mivel néhány százmillió blog van ezen a platformon, így nem volt egyszerű találni egy még nem foglalt címet, emiatt bekerült az URL-be a Voyager blog megszületésének éve is. A menüpontok jobbára magukért beszélnek. Magyarázatra talán csak a „Cikkek” pont szorul, amelyre kattintva a minőségibb, tényleg cikként is megálló bejegyzések listája jelenik majd meg, kiszelektálva őket ezzel a rövidebb kommentárok, ajánlók, megosztások sűrűjéből. A „Rovatok” pont alá majd bekerül néhány visszatérő főbb téma, hogy könnyebb legyen visszakeresni egy-egy gondolatmenet korábbi elemeit. Az „Olvasónapló” továbbra is az általam olvasott könyvek listáját tartalmazza – dobpergés… frissítettem! - kronológiai sorrendben; a „Lapszemle” pedig a legemlékezetesebb cikkeket, amelyek valamilyen módon a látókörömbe kerültek.
A Blogger.com által nyújtott újdonság a bal alsó sarokban található „Értesülj emailben az új posztokról!” mező. Amennyiben valaki feliratkozik az email címét bepötyögve (majd klikkel a kapott megerősítő email linkjére), a FeedBurner nevű szolgáltatás egy új bejegyzés publikálása esetén küld egy emailt a megadott címre. Én nem látok ebből semmit, minden automatikus, és amennyiben semmi új nincs, nem érkezik felesleges email sem.