Az élet számos területén belefutok abba a problémába, hogy amíg nincs a fejemben egy többé-kevésbé kész terv, vázlat, addig inkább nem is állok neki egy adott projektnek, hiszen nem látom magam előtt a struktúrát. Így vagyok az írással is most: nehéz nekiállni az előző posztban emlegetett gondolatfoszlányok közötti rendrakásnak. Nem látom az egységes, valahonnan valahova tartó ívet, amire felfűzhetném a bejegyzések sorát. Mivel a cél éppen az írás révén való gondolkodás lenne, így nincs más választásom, valahol bele kell kapnom ebbe a szövevényes hálóba, és el kell kezdeni kigobozni azt a bizonyos felfűzni valót. Kezdjük a decemberben befejeződő labdarúgó-világbajnoksággal!
Az elmúlt nagyjából öt évben a foci iránt érzett lelkesedésem igen erőteljesen megcsappant. A Bajnokok Ligája kieséses szakaszára még bekapcsolódom, de jobbára ott is csak a kedvenc csapatom meccsei erejéig, bajnoki meccseket pedig évente ha hármat látok. A világbajnokság közeledtével sem éreztem sem várakozást, sem izgalmat. Gondoltam a csoportok után majd bekapcsolódom, de lehet azt is csak félgőzzel. Aztán máshogy alakult… Kétségtelen, hogy ebből a tornából láttam a legkevesebbet azóta, hogy aktívan követem a sportágat, de meglepetésemre így is jobban beszippantott az egész annál, amit előzetesen vártam. Még úgy is, hogy a játékosok nagyrészét már csak névről ismerem legfeljebb, kezdőcsapatot talán egyet sem tudtam volna fejből hiba nélkül, és részben az ebből fakadó távolságtartás miatt érzelmileg sem voltam igazán elkötelezett semelyik gárda irányába, maximum pislákoló szimpátiáról lehetett beszélni. Mindezek ellenére sok időt töltöttem el a meccsek és a kapcsolódó események online követésével, kibeszélésével, érdekelt a narratíva alakulása. És talán éppen ez az utóbbi tevékenységkör a magyarázat a miértre: a foci VB a kollektív élmények egyre szűkülő körébe tartozik. Az előző nap mindenki ugyanazt a meccset látta, ugyanaz foglalkoztatja, ugyanarról beszél. A téma előjön, előjöhet az online fórumoktól kezdve a családi asztalon át a munkahelyen keresztül az esti edzésig mindenhol, és senki nincs pár résszel lemaradva, vagy senki nem darálta még le az egész tornát egy ültő helyében. Egyre fogy azon élmények köre, amelyekről ez elmondható lenne.