Tegnap a Telexen megjelent egy cikk, amelyben egy megkérdőjelezhető tartalmú, a gyerekek képernyőhasználatának káros hatásaival foglalkozó előadás állításait ellenőrzik és ennek keretében lényegében ízekre szedik azt. Jogosan, mert az egy jó példa arra, hogy miként lehet egy lényeges és létező problémával kapcsolatban túlzásokba esve a kívánttal pont ellentétes hatást elérni…
Pedig a téma fontos, mondhatni civilizációs jelentőségű, és a rendszeres olvasók tudják, hogy magam is kiemelt figyelemmel és növekvő aggodalommal figyelem a fejleményeket, hogy miként formálják át ezek az eszközök és a velük való viszonyunk a körülöttünk lévő világot, az egész társadalmat. Több bejegyzés és megszámlálhatatlan mennyiségű hozzászólás is született a témában a különböző blogjaimon, hol tanulmányokat idézve, hol személyes hangot megütve:
- iSzindróma – 2013. április 3.
- A gyűszűvel megtöltött kád, avagy a memória alapjai – 2013. május 28.
- Az előző folytatása, bár a képernyőkhöz csak annak révén, érintőlegesen kapcsolódik: A hosszú távú memória története – 2013. június 3.
- Amikor még uraltam gondolataim... – 2017. március 13.
Most azonban nem szeretném se a Telex cikkét kielemezni, se a kivesézett előadás túlzó állításait finomítani, se magukról a károsnak vélt következményekről beszélni. A gyermekek kütyühasználatának lehetőségszerinti elodázása melletti általam eddig olvasott legjobb érv ugyanis más alapokon nyugszik (Preserving Real-Life Childhood, The New Atlantis). Ehhez elég abban megegyeznünk, hogy az információs forradalom valóban méltó a nevéhez, és gyökeresen alakítja át a világunkat, az egymáshoz, az információhoz, a tudáshoz, a kommunikációhoz való viszonyunkat. A változás mértékén van a hangsúly, nem a minőségén. A kérdés az, hogy miként viszonyuljunk egy ilyen léptékű, visszafordíthatatlan változáshoz?
Az én generációm az utolsó, amely még gyerekként megélhette milyen volt a világ okoseszközök és folyamatos internetkapcsolat nélkül. A mai gyermekek már divatos kifejezéssel élve „digitális bennszülöttek”, ebben nőnek fel. A különböző kütyük jelenléte olyan természetes, mint az elektromos áram vagy a személygépjárművek létezése. A legrosszabb ellenérv a kütyühasználat miatti aggodalmakkal szemben éppen ebből indul ki: „ebben fognak élni, így jobb, ha mielőbb rutinra és ismeretekre tesznek szert”. Érdekes módon egy autókkal teli világban mégsem akar szinte senki 6 éveseket a volán mögött látni…
Ebben fognak élni, ez kétségtelen. Az időt nem lehet megállítani, de mi magunk megállhatunk kicsit, hogy számot vessünk, felmérjük a költségeket és a hasznot. A „fejlődést” hajszolva hajlamosak vagyunk csak az utóbbira koncentrálni, és elhamarkodott következtetéseket levonni. Sokszor túl korai vagy egyenesen megalapozatlan egyáltalán a fejlődés kifejezést használni.
A kérdés az, hogy mi veszik el azáltal, hogy nem is ismernek mást? A mai 30-40 évesek azok, akik még a saját tapasztalataikra alapozva tehetik fel ezt a kérdést, nem csak absztrakt gondolatkísérletként. A gyermekek kütyük világában való elmerülését azért érdemes minél későbbre kitolni, hogy minél több idejük és lehetőségük legyen nekik is offline élményeket, tapasztalatokat gyűjteni, hogy ezáltal legyen egy olyan viszonyítási alapjuk, amihez képest meg tudják ítélni az előnyöket és hátrányokat ezzel is segítve a későbbi tudatos választásokat. Hogy később ők is tudjanak majd számvetést készíteni. Hogy tuják miként jutottunk ide évezredek után, mit kaptunk, és mit hagytunk hátra mindössze egyetlen évtized leforgása alatt, és eldönthessék mit érdemes megőrizni és tovább adni a kütyük előtti világból. Hogy megszerezhessenek olyan továbbra is hasznos képességeket, amelyek elsajátítására az új környezetben már aligha van lehetőség.
Nem volt persze minden jobb, hogyan lett volna… De ahogy Freddie deBoer írja egy a 90-es évekről szóló helyenként vicces, ironikus, helyenként túlzó, máshol elgondolkodtató, de mindenképpen szórakoztató írásában (It's So Sad When Old People Romanticize Their Heydays, Also the 90s Were Objectively the Best Time to Be Alive):
Nagyon örülök, hogy akkor fogtam bele az információ gyűjtésébe, összefoglalásába, szintézisébe, amikor ehhez még el kellett menni könyveket kézbe venni. Nem volt jobb. De én jobb vagyok attól, hogy átéltem milyen volt akkor, amikor rosszabb volt.
-----------------------------
Feliratkozás
Aki nem akar lemaradni az új bejegyzésekről illetve a kommentek közt előkerülő fontosabb linkekről, ajánlókról, de azért nem kattint minden nap, iratkozzon fel itt a blog Substack hírlevelére/értesítőjére!