A Patersonról szóló előző szöveget a vonaton írtam. Egy kalandosra sikerült hazaút volt, amely többször is szembesített azzal, hogy milyen nehéz kiszakítani egy parányi zavartalan térfogatot a téridőből a gondolkodásra.
A munkából kicsit korábban indultam, hogy lélegzetvételnyi szünethez jussak. Jegyzetfüzettel a kezemben leültem egy padra egy üres játszótér mellett, hogy rendezzem a gondolataim. Az időjárás hamar túl hidegnek bizonyult, így tovább sétáltam az állomásra, ahol még várni kellett a vonatra. Pár perc erejéig beugrottam az újságoshoz szemrevételezni a címlapokat. Meg sem tudom becsülni, hogy pár perc alatt hány főcímen, egy soros summázaton siklott át nem csak a tekintetem, de az olvasás révén a figyelmem és agyam is. Végül elcsábított az egyik Spektrum címlapsztori, amely a légzésről szólt. Természetesen elfeledkeztem az idő múlásáról, pontosabban alábecsültem annak sebességét éppen csak annyira, hogy a vonatról úgy 10 másodperccel lemaradjak… A jutalom 25 percnyi bosszankodással egybekötött várakozás volt a hidegben.
A vonaton papírra vetettem az előző bejegyzés nagyobb részét, majd szállhattam át a villamosra, amire nem lett volna szükség, ha elértem volna az előző szerelvényt. De a villamos egy közlekedési baleset miatt 20-25 percet késett, így több értelme volt gyalog elindulni a szemerkélő esőben.
Nem idegeskedtem, próbáltam a friss olvasmányaim által felidézetteknek megfelelően lassan és tudatosan venni a levegőt és tovább gondolkodni: végtére is itt volt majdnem fél óra egyedül, a szabadban töltött idő. Végülis ahogy Nietzsche mondta: “Csak a séta közben támadt gondolatoknak van értéke”. Darwin birtokán legendás volt a tudós által kitaposott ösvény, amelyen éveken át rótta a köröket a fajok eredetén filozofálva.
Darwin ösvénye egy csendes útvonal volt a természet lágy ölén. Az enyém a főpályaudvarról a külvárosba vezető, javarészt a főút mellett húzódó aszfaltcsík. Sétának ugyan séta mind a kettő, de információs szempontból sok közös nincs bennük. Lehet a Paterson hatására, de ezen a délutánon nagyon feltűnő volt, ahogy gondolatom fonalát újra és újra elejtettem az engem érő impulzusok eredményeként. Haszontalan, nyugodtan ignorálható impulzusok ezek, de vegyük észre: az ignorálás már maga egy döntés, ami legyen még oly automatikus háttérfolyamat, mégis erőforrásokat, legalább a bevezető jelek dekódolását igényli.
Jelekből pedig volt bőven: újra nyitva a Gourmet Temple ázsiai büfé, az autómosóba széles kerekekkel is be lehet járni, JYSK, Media Markt, a városba érkezik a Neinhorn gyermek előadás, a Godfathers koncertet ad a Café Centralban, lassan nyit a karácsonyi vásár, még mindig 9 percet kellene várni a villamosra, egy síró gyerek, megnyitott a Nettó, alacsonyan szálló helikopter rotorhangja keveredik egy fülsiketítő sziréna vijjogásával, zaj, zaj, betűk, feliratok, mozgás, zaj… A gondolataim pedig alig észrevehetően ugyan, de újra és újra megszakadnak eme figyelem kárára elkövetett passzív mikroagresszióknak hála.
A zajt – a szó klasszikus értelmében vett, hangként jelentkező formáját - már elég jól ki lehetne zárni, noha ezzel együtt a „becsukható” fül hiányát gyakran felrovom az evolúciónak. Sokkal nehezebb a dolgunk azonban a vizuális ingerekkel, amelyek közül az élénkebbek önkéntelenül is vonnzzák a tekintetet, és így még ha érdektelennek is bizonyulnak, akaratlanul is fel kell dolgoznunk őket, majd valamilyen szinten döntést kell hoznunk az ignorálásukról.
Mindez azért problémás, mert ahogy azt a fenti prezentáció bemutatja, a szemünk, a látás a figyelmünk kapuja, leghétköznapibb eszköze. A mentális fókuszálás a vizuális fókuszt követi. Ha szemünkkel erősen fókuszálunk a látómezőnk valamely apró részletére, akkor az hatással van a mentális koncentrációnkra is, ez pedig nem csak egy érzet, hanem az összefüggésnek megvan a maga kémiai, neurológiai háttere. A vizuális fókuszálás kétféle lehet: vagy széles látómezővel dolgozunk, de alacsonyabb felbontással; vagy egy kis területre fókuszálunk nagy felbontással (ebben az esetben a látómező virtuálisan beszűkül, mert a környezet felbontása csökken). Ezt segíti a szem szerkezete, hiszen a szemfenéken a receptorok sűrűsége nem állandó, a látómező közepét nagyobb felbontással tudjuk érzékelni.
Megfigyelhetjük, hogy bizonyos állatoknak az egész látómező folyamatos pásztázása fontos, emiatt a szemeik a fej oldalán helyezkednek el. De akkor hogyan tud például egy madár az előtte lévő dolgokra összpontosítani? Ehhez a szemek előre mozdulnak. Valami hasonló, de pusztán a geometriából adódóan kevésbé látványos dolog történik a mi szemeinkkel is, amikor erősen fókuszálunk egy pontra, egy kis területre. A látómezőt ekkor beszűkítjük, és ez az erőfeszítéssel járó tevékenység bizonyos idő után adrenalin és acetilkolin termelést indukál az agy megfelelő területein, ezzel serkentve a neuronok közti kapcsolatok plasztikus alakítását. Ezek a neurotranszmitterek az agyat tulajdonképpen felébresztik, egy olyan éberségi állapotba hozzák, amelyben a változás – vagyis a tanulás, adaptáció – egyáltalán lehetségessé válik. Ez az éberség egyfajta nyugtalanságként is jelentkezik: ahogy tudatosan egy ponton tartjuk a tekintetünket, úgy vesz erőt rajtunk az érzés, miszerint meg kéne mozdulni, oldalra kéne pillantani. Ez a nyugtalanság az adrenalin hatása, ha észleljük, akkor az annak a jele, hogy ténylegesen sikerült kitartani a vizuális fókuszt. Minél tovább próbálkozunk, annál valószínűbb, hogy figyelmünk és tekintetünk elkalandozik, és erővel kell visszahoznunk az adott pontra. A jó hír, hogy ez a képesség is fejleszthető, sőt, lényegében az egyik legegyszerűbb módja a koncentrációs készség hétköznapi körülmények közt történő trenírozásának. Elég hozzá egy pont a térben, amelyre tekintetünket függesztjük, majd ezt az állapotot megpróbáljuk 60-90-120 másodpercig fenntartani. Ez lehet akár egy minta az asztallapon, egy festékhiba a falon, vagy egy távoli tereptárgy séta közben, amelyről aztán nem engedjük elkalandozni a figyelmünket, ezzel kizárva azt a sok-sok ingert, amelyet amúgy az írás elején taglalt módon pásztáznánk. Nem kell hozzá bemelegíteni, nem kell lemenni a konditerembe, egyszerűen csak nem szabad elfelejteni, hogy néha kihasználjuk a kínálkozó alkalmakat. Megéri!
-----------------------------
Feliratkozás
Aki nem akar lemaradni az új bejegyzésekről illetve a kommentek közt előkerülő fontosabb linkekről, ajánlókról, de azért nem kattint minden nap, iratkozzon fel itt a blog Substack hírlevelére/értesítőjére!
