A Patersonról szóló előző szöveget a vonaton írtam. Egy kalandosra sikerült hazaút volt, amely többször is szembesített azzal, hogy milyen nehéz kiszakítani egy parányi zavartalan térfogatot a téridőből a gondolkodásra.
A munkából kicsit korábban indultam, hogy lélegzetvételnyi szünethez jussak. Jegyzetfüzettel a kezemben leültem egy padra egy üres játszótér mellett, hogy rendezzem a gondolataim. Az időjárás hamar túl hidegnek bizonyult, így tovább sétáltam az állomásra, ahol még várni kellett a vonatra. Pár perc erejéig beugrottam az újságoshoz szemrevételezni a címlapokat. Meg sem tudom becsülni, hogy pár perc alatt hány főcímen, egy soros summázaton siklott át nem csak a tekintetem, de az olvasás révén a figyelmem és agyam is. Végül elcsábított az egyik Spektrum címlapsztori, amely a légzésről szólt. Természetesen elfeledkeztem az idő múlásáról, pontosabban alábecsültem annak sebességét éppen csak annyira, hogy a vonatról úgy 10 másodperccel lemaradjak… A jutalom 25 percnyi bosszankodással egybekötött várakozás volt a hidegben.