„Az ember elsősorban ember, másodsorban európai, harmadsorban kelet-európai, és csak negyedsorban magyar.”
Egy nagyon kedves professzoromtól származik a fenti gondolat, amelyet majd 20 évvel ezelőtt osztott meg velem egy politikai irányt vett diskurzus keretén belül. Igazán akkor értettem ezt meg, amikor hosszabb időt töltöttem az USA-ban, és a kontraszt rávilágított arra, ami az óceán innenső oldalán olyan természetes, következésképpen észrevétlen, mint levegőt venni: mit tesz európaiként szemlélni a világot.
Már korábban is idéztem ezt a mondatot, de most újra elő kell vegyem, mert 2026-ban új tartalommal telik meg.
Elsősorban ember
Embernek lenni többek között annyit tesz, hogy az emberi életet önmagában vett értéknek tekintjük, nem csak holmi erőforrásnak, hozzáadott érték alapján árucímkével ellátható gazdasági egységnek. A magyar közbeszéd éppen mostanában koptatja el a szót, de humanista értékek vallását jelenti a pusztán gazdasági, utilitárius szemlélettel szemben. Mindez nem magától értetődő 2026-ban.
Ahogy a személyes autonómia megőrzése sem. A digitális algoritmusok rohamos térfoglalásának korát éljük: a memória után a gondolkodást is kiszervezzük egyre rátermettebb gépeinknek, sőt, implicit módon a választást is. A választást, ami a szabadság egyik szükséges, de nem elégséges alapfeltétele: hogy nem csak jogunkban áll döntéseket hozni, de képesek is vagyunk rá. Az algoritmusok által tálalt (és egyre inkább generált) tartalom passzív fogyasztása fokról-fokra emészti fel ezt a szabadságot. Pontosabban önként mondunk le róla a kényelem álruháját felöltő passzivitásnak köszönhetően.
Az idősebbek feladják az ellenállás nélkül aláhulló kezeik közül kicsúszó szabadságot. Kiváltságuk, hogy néha felderenghet még mit veszítenek. Az önös érdekből nyomuló cégek azonban az oktatás „modernizálását” szorgalmazva felülről tolják az új generációkra a változást, ezzel eleve szabotálva az említett képességek és a hiányukban fellépő hiányérzet kialakulását.
Éveken, évtizedeken át az volt a kérdés, hogy a gépek elérhetik-e az ember szintjét. Botorság lenne elvitatni, hogy az informatika, az algoritmusok rengeteget fejlődtek, de autonómiánk feladásával és erodálódásával mi nagyobbat léptünk a géppé válás felé, ezáltal folyamatosan lejjebb helyezve a megugrandó lécet.
Embernek lenni. Nem is olyan régen ehhez elég volt megszületni és lélegezni, létezni. Mára ez tudatos elhatározást, odafigyelést, elkötelezettséget jelent.
Másodsorban európai
Az Egyesült Államok gyorsan elhíresült új nemzetbiztonsági stratégiája nem rejti véka alá a jelenlegi adminisztráció Európa iránt táplált ellenérzéseit. Még a legenyhébb és jóhiszeműbb interpretáció fényében is nehezen lehet ezek után az USA-ra megbízható szövetségesként tekinteni. A hízelgés már eddig is megalázó politikáját legfeljebb csak homokba dugott fejjel lehetne folytatni. Nem Európa választotta ezt az utat, nem a mi döntésünk volt. Nem reagálni a valóságra, az amerikai elhatározásra dőreség volna. De ez nagypolitikai kérdés, amire egyszerű állampolgárként az oly ritkán esedékes és valós alternatívákban nem mindig bővelkedő választásokon túlmenően vajmi kevés ráhatásunk van. Mégis szembe kell nézni valahogy a hétvégi venezuelai események után már meglehetősen nehezen palástolható ténnyel: a 2010-es évek előtti világrendnek vége, és mindez belátható időn belül visszafordíthatatlan. Visszatért az erőből politizálás. A kérdés: mit tehetünk egyénként ebben a helyzetben Európában? Egyre szilárdabb meggyőződésem, hogy ez a történelmi pillanat arra, hogy európaivá váljunk szóban és tettben egyaránt!
Ömlik az európai megtakarított pénz az amerikai pénzügyi világba [1], a világrend és az emberi lét alapjait kikezdő változásokat aktívan támogató vagy azon dolgozó „techbrók” cégeibe. Két pofára zabáljuk az amerikai kultúripar termékeit, hiszen azok jönnek szembe elsősorban. Maga alá gyűrt minket ez a cinikus, ironikus korszellem, amiben minden szórakozás, minden csak egy mém, minden változtatni akarás maró gúny és cinizmus tárgya.
„Az irónia volt a télikabátom; egy ideje próbálom kevesebbet hordani. Hasznos a rossz időben, de ha abban is alszol, akkor fázva ébredsz. Az irónia egy remek pajzs, de egy szörnyű otthon.” [2]
Ideje levenni azt a kabátot! Oly könnyen és oly sokan sopánkodnak vagy gúnyolódnak Európán miközben MSCI Worldbe csomagolva döntően amerikai cégekbe fektetik megtakarításaikat, és kínai termékeket rendelnek kínai vagy amerikai platformokon keresztül kínai vagy amerikai telefonokat szorongatva. A kettő együtt nem megy, nem mehet tovább!
Mára már kevesen vitatják, hogy 2014 után hiba volt nem drasztikusan csökkenteni Európa orosz energiától való függését. Nyolc év telt el mire a kérdés megkerülhetetlenné vált, és a tétlenség bekérte az árát. Ne vesztegessünk el egy újabb évtizedet (ha egyáltalán van annyi időnk): most van itt az ideje, hogy csökkentsük az USA-tól való függést elsősorban pénzügyi (gondoljunk csak a Visa és a Mastercard duopóliumára) és IT téren. [3]
A jelenlegi kontextusban európaivá válni annyit tesz, hogy lehetőség szerint Európába fektetjük a pénzt, európai termékeket fogyasztunk, európai szolgáltatásokat veszünk igénybe, és ezek mellett – nem pedig helyett - vezetőinken számonkérjük Európa saját lábra állásának, függetlenségének prioritásként kezelését. Egyénként mindez csepp a tengerben. De száz,- kétszáz-, négyszázmillió csepp együtt már a negyedéves kimutatásokban is látható számokat eredményezhet. Európainak lenni, európainak maradni évszázadok alatt kiforrott értékek és egy mind az amerikaitól mind a kínaitól különböző életforma melletti kiállást jelent. Ha mindez megvan, akkor péládul az európai szociális hálóra, szabadidőhöz való viszonyra, európai kultúra alapjaira gondolva már tettünk egy lépést az embernek maradás felé is. Ez a feladatunk!
-----------------------------
[1] G7, Jolsvai Zoltán - Európa óriási dolgokra lenne képes...
„ Az európai unikornisok 30 százaléka ma is az USA-ba menekül a tőkehiány és a fragmentált piac elől. Az EU-ban kétségtelenül meglévő tőke – a Draghi-jelentés szerint is – az USA-ba vándorol: 2014 és 2024 között az európai befektetők amerikai kitettsége 548 milliárd euróról 2280 milliárd euróra hízott.”
[2] The Shadow Archive – An Existential Guide to Living the Beautiful Life
[3] A függés nem csak állami, nemzetgazdasági szinten jelenik meg. Érdemes elolvasni, hogy milyen hatása van az amerikai szankcióknak egy európai, Franciaországban élő ICC bíróra: a globális bankrendszer nagy része feketelistára tette; elveszítette hozzáférését számos online szolgáltatáshoz (Amazon, Airbnb, Paypal, stb.), kvázi lehetetlen online vásárolnia vagy szolgáltatásokat igénybe vennie; az Egyesült Államokra vonatkozó beutazási tilalom szinte magától értetődő, az kevésbé, hogy még belföldi online szállásfoglalását is törölték órákon belül. (Egy Substack bejegyzés a kitettségről, és a Le Monde interjú a szóban forgó bíróval.)
-----------------------------
Feliratkozás
Aki nem akar lemaradni az új bejegyzésekről illetve a kommentek közt előkerülő fontosabb linkekről, ajánlókról, de azért nem kattint minden nap, iratkozzon fel itt a blog Substack hírlevelére/értesítőjére!