Egyre inkább úgy érzem, hogy a koronavírus járvány egyik fontos következménye, hogy lehull a lepel arról, hogy miként viszonyul a tudomány és technika által átszőtt modern világunk magához a tudományhoz és a technikához. A napról-napra fokozatosan kirajzolódó kép szerintem egészen lesújtó. Egy évvel ezelőtt még lehettek olyan illúzióink, hogy egy ilyen vészhelyzetben majd nagyobb lesz az összefogás; hogy az igazán éles szituációban visszaszorulnak majd a légből kapott összeesküvés-elméletek; hogy a szakmai kérdésekről elsősorban a szakembereket meghallgatva formálunk majd véleményt, nem pedig a szekértáborok hangadói határozzák majd meg a közgondolkodást. Ha a híreket, üzenőfalakat böngésszük, akkor nehéz elhessegetni az érzést, miszerint ennek éppen az ellenkezője történt. Ami meglehetősen ironikus, hiszen mindeközben más szemszögből nézve akár ünnepelhetnénk is az emberi tudás nagyszerűségét, hiszen úgy néz ki, hogy rekordidő alatt sikerült kifejleszteni hatásos védőoltásokat. Négy éve írtam egy bejegyzést, aminek ez volt a tételmondata:
„A tudomány több kérdésre tud választ adni, mint gondoljuk; de kevesebbre, mint reméljük.”
Érdemes újraolvasni az egész írást most a koronavírus fényében.
Mindezt azért hozom fel, mert a héten olvastam egy kisebb könyvvel felérő cikket a The New Yorker-ben a híres-hírhedt orosz Szputnyik V vakcina történetéről. Valóságos tanmese ez a tudomány, a szakmaiság, a politika, a hiúság és az előítéletek összefonódásáról, amit mindenkinek erősen ajánlok!
The Sputnik V Vaccine and Russia’s Race to Immunity
Nem vagyok virológus sem egészségügyi szakember, így nem áll módomban megítélni egy védőoltás biztonságosságát, főleg nem számos fordításon és átvételen áteső néhány bekezdéses hírek alapján, így nem is fogok egyik vagy másik mellett ágálni. Pusztán szeretném megosztani a cikk alapján keletkezett friss benyomásaimat.
A hírek alapján a nyilvánvaló okok miatt magam is szkeptikusan álltam az orosz termékhez, de az idő múlásával egyre növekvő szkepticizmussal szemlélem az azt határozottan ellenzők néha hisztériába csapó hangvételét is. (Nem látom be, hogy miért kell például kajánul mosolygó Putyin fotókkal illusztrálni a Szputnyikról szóló híradások többségét, ezzel megadva az alaphangot.)
Persze nagyon is érthető, hogy miből fakad a bizalmatlanság. Ahogy a cikk mindjárt az első pár bekezdésben leszögezi: amikor Putyin diadalmas bejelentést tett, a vakcina klinikai vizsgálatának harmadik fázisa még meg sem kezdődött, és az első két fázis eredményeit sem publikálták. Ennek ellenére az oltást engedélyezték Oroszországban, és rögvest el is keresztelték Szputnyik V-nek, ami egy elég nyilvánvaló utalás, egyszersmind nyílt beismerése annak, hogy a politika nemzeti büszkeségi kérdésként kezeli a dolgot… A név magától Kirill Dimitrievtől származott, aki az orosz kormány által alapított Orosz Direkt Befektetési Alap vezetője, a vakcina fejlesztésének fő anyagi támogatója. Dimitriev egy meglehetősen jó összeköttetésekkel rendelkező bankár, aki a bizalmat nem különösebben erősítette a különböző – nevezzük nevén a dolgot – nagyképű és lekezelő nyilatkozataival.
Ezek mind aggasztó jelek, de vegyük észre, hogy eddig szó sem esett magukról a kutatókról. Politikai döntésekről és politikai nyilatkozatokról beszélünk, amik véleményem szerint egyszerűen aláásták a kutatók hitelességét már jóval azelőtt, hogy egyáltalán lehetett volna eredményekről beszélni, vagy hogy megszólaltak volna.
A vakcinát a moszkvai Gamaleya intézet fejlesztette ki. A Pfizer mRNS alapú készítményével szemben a Szputnyik egy vektor alapú oltás (a technikáról kicsit részletesebben itt lehet olvasni) hasonlóan az AstraZeneca és a Johnson & Johnson termékeihez. A technológia újabb a legyengített vagy inaktivált kórokozók módszerénél, de nem olyan forradalmi, mint az mRNS vakcinák előállítása. Magának a Gamaleya intézetnek komoly tapasztalata van vektor alapú oltások terén, ezért is tudták gyorsan megkezdeni a munkát. Korábban sikerült ezzel a módszerrel védőoltást kifejleszteniük az Ebola és a MERS ellen is, de végül egyik terméket sem tesztelték élesben, mert addigra lecsengtek a járványok. Az állítást a kiváltott immunreakció fényében fogalmazták meg, ami egy szükséges de nem elégséges feltétel ha egy vakcina hatásosságáról van szó. Ez nyilvánvalóan kétségeket ébreszthet az olvasókban, de emlékezzünk arra, hogy a BioNTech mRNS módszere a járvány előtt még egyetlen terméket sem eredményezett.
A kismintás első és második fázisú klinikai tesztekben 76 ember vett részt, ami elsőre nagyon kevésnek tűnhet, de a kutatások hasonló fázisában a Pfizer is nagyságrendileg ugyanennyi alannyal dolgozott. Az adatokat végül a „Tha Lancet”-ben publikálták, de a statisztikai módszertant komoly kritika érte. Ez azonban sajnos szintén nem példátlan, hiszen emlékezhetünk arra, hogy az AstraZeneca esetében ennél súlyosabb vádak is felmerültek, a Wired magazin például kiemelt cikkben foglalkozott a kérdéssel.
November 9-én a Pfizer bejelentette, hogy a harmadik fázisú klinikai tesztjük akkori állása szerint a vakcinájuk 90%-nál is nagyobb hatékonyságot mutat. 2 nappal később a Gamaleya egy sajtóközleményben 92%-kal kontrázott. Itt megint felhúzhatjuk a szemöldökünket: éppen akkor és éppen egy kicsivel több? Csak akkor mit gondoljunk a Modernáról, ami 16-án „majdnem 95%”-al emelte a tétet? Újabb egy hét múlva a Gamaleya is előjött egy 95%-os számmal. Itt hangsúlyozni kell, hogy még folyamatban lévő tesztek időszakos eredményeiről volt szó, amelyeket addig a pontig egyik gyártó sem publikált lektorált folyóiratban. A számok is ezért változhattak, hiszen a módszertan ilyenkor az, hogy folyamatosan számolják az újabb és újabb megbetegedéseket a kísérletben résztvevő populációban, és bizonyos számok elérésekor frissítik a részeredményt. December közepén megszületett a „végeredmény”: a Szputnyik hatékonyságát 91.6%-ban állapították meg. Ezt a következtetést 20 ezer páciens vizsgálata alapján vonták le, és ismét a „The Lancet”-ben, a világ egyik legelismertebb orvosi szaklapjában publikálták is (éppen a New Yorker cikk megjelenésével együtt, emiatt abban ez még nem szerepel). Ezt a legnagyobb nyugati híroldalak is címlapon hozták (példaként itt a BBC írása), most pedig ott tartunk, hogy az AstraZeneca a két oltás vegyítésének lehetőségét is vizsgálja, illetve Angela Merkel is élénken érdeklődik az orosz termék iránt, de persze ragaszkodik annak európai vizsgálatához.
A fejlesztést végző intézet kutatói a cikk szerint nem csak magukat, de családtagjaikat is beoltották. Végül pedig maga a Moszkvában élő szerző is ellátogatott egy oltóponthoz.
Hogy mit gondoljunk ezek után? Nem tudom… Nehéz, mondhatni lehetetlen eloszlatni a túl korai és túl hangzatos nyilatkozatok által táplált kétségeket. Viszont látni kell azt is, hogy az orosz és a nyugati termékekkel kapcsolatban felmerülő hasonló jellegű kétségek és gyanús események nem egészen ugyanolyan mértékben vésődtek be a köztudatba. Én a jelen pillanatban – de ez akár már holnap megváltozhat egy újabb fejlemény tükrében – hajlok arra, hogy itt nehéz körülmények közt, nagy politikai nyomás alatt dolgozó, tapasztalt kutatók jó eséllyel sikerével állunk szemben… Ez a siker viszont később született meg, mint ahogy azt az egész erőfeszítésre nyomást gyakorló és rátelepedő politika megénekelte volna, ami mély sebeket ejtett a köz által táplált bizalmon. Számomra az is kétséges, hogy mit jelentettek be önszántukból, és mit felsőbb nyomásra, illetve mi az, amit egyáltalán nem is ők mondtak. A vezetők nem látnokok voltak, csak hazárdjátékosok, akikre végül a jelek szerint a végén rámosolyog a kutatók verejtékét kortyolgató szerencse. Minden igényt kielégítő megnyugtató válasz nincs, csak tanulság, amit az Inbio Ventures egyik munkatársa fogalmazott meg:
„Nem neheztelek a Gamaleya intézet kutatóira és dolgozóira, csak a politikusokra, a bürokratákra és a sajtóra. Minden rendben lehetett volna, ha nincs ez a hype és ködösítés. Oroszország magának tett keresztbe azzal, hogy a harmadik fázisú tesztek előtt engedélyezte a Szputnyik V-t.”
Ahogy írtam az elején: nem meggyőzni akarok senkit, hiszen magamat sem tudom. Ez a történet nem bizonyíték, de még csak nem is egy érv, hanem egy elgondolkodtató tanmese.
-------------
A potenciális érdeklődők figyelmébe ajánlom, hogy a cikk elolvasása után rákerestem a szerzőre, és így bukkantam rá erre a kiváló kritikákat kapó friss könyvére az orosz közélet viszonyairól: Between Two Fires: Truth, Ambition, and Compromise in Putin's Russia.
(A COVID-19 sorozat korábbi darabjai még az előző tárhelyen olvashatóak.)