„A reményről nem lehet azt mondani, hogy létezik, ahogy azt sem, hogy nem létezik. Olyan ez mint a földet behálózó utak. Hiszen eleinte nem voltak utak, de ahogy később sok ember haladt együtt egy irányba, létrejött egy új út.”- Lu Xun: A régi otthonom -
Az utóbbi időben bizonyos gondolatok egyre jobban befészkelték magukat a fejembe, és nem hagynak nyugodni. Gondolatok, amelyekre nem lehet kategorikusan helyes válaszokat adni, emiatt folyamatosan beszélgetni kell róluk, formálni kell őket, de a fizikai térben a közvetlen környezetemet képező buborék erre egyrészt kevés lehetőséget biztosít, másrészt jellegéből adódóan egy szűk, az enyémhez nagyon hasonló perspektívát ad. Emiatt arra jutottam, hogy kihasználva a vonattal való ingázás adta időt, megpróbálok életet lehelni a blogba, és beszélgetést kezdeményezni a roppant „egyszerű” kérdésről: merre tart a világ, és hogyan boldogulhatunk benne? (Tulajdonképpen ebbe a vonulatba illik a két korábbi „Civilizációk és generációk” cikk is.)
Természetesen ezt a lényegében mindenen átívelő témát több részegységre, kisebb területre lehet és kell is bontani. A fókusz itt a technológia, az információáramlás társadalomra, gondolkodásmódra, egyéni boldogságérzetre gyakorolt hatásain lesz, mert meggyőződésem, hogy ez az egyik legfontosabb tényező, amely a mindennapjainkat és azok megélését alakítja. A COVID után már nem túlzás leporolni a forradalom oly sokat koptatott fogalmát, hiszen láthatóan velünk marad számos szükségből születő megoldás, amelyek még inkább az online tér felé taszajtottak minket. Hogy lehet ebben a világban boldogulni? Miként lehet alkalmazkodni vagy esetleg ellenállni? Hol vannak az egyéni felelősség és döntési lehetőség határai a történelem és a technológia sodrásában? Hogy lehet boldognak lenni ebben a világban? Egyáltalán: jobb lesz-e a világ?
A „jobb” ebben a kontextusban egy nehéz fogalom, hiszen millióféle kritériumrendszert fel lehet állítani, amelyek mentén aztán meg lehet kezdeni a vizsgálódást. Azt mondanám, hogy a kritériumrendszereket első körben két nagy csoportra lehet bontani:
- Objektív „jóság”Ez a megközelítés mérhető paraméterek időbeli alakulásával, összehasonlításával dolgozik. Miként változott a GDP, a társadalmi mobilitás, az egy főre jutó elkölthető nettó jövedelem, az adott jószág árának előteremtéséhez szükséges munkaórák száma, a rendelkezésre álló szabadidő, a mélyszegénységben élők száma, a csecsemőhalandóság, stb. Korábban én is szinte kizárólag ilyen jellegű adatsorokra támaszkodva alkottam véleményt, pedig ez csak az érem egyik oldala.
- Szubjektív „jóság”Idővel be kellett látnom a tulajdonképpen nyilvánvalót: a világnak és benne az egyén életének nem elég a fenti értelemben vett módon objektíve jónak, jobbnak lennie, azt annak is kell érezni. Ez pedig már nem egy egyenes arányosság, hanem egy többváltozós függvény: a boldogság/elégedettség modellezhető a jelen okfejtés célját szem előtt tartva a valóság és az elvárások különbségeként (kicsit bővebb kifejtésért érdemes feleleveníteni a Wait But Why blog vonatkozó bejegyzése nyomán született „A boldogtalanság nyomában” című New Deal posztot). Talán nem kell amellett érvelni, hogy az elvárások nőttön-nőnek. Vajon lépést tud tartani velük a valóság?
A személyes vitaindító érzetem – amely elvezetett ahhoz a késztetéshez, hogy megvitassam mindezt ezen a platformon – az, hogy nem, és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy valójában nem érezzük egyre jobbnak a világot. Túl vagyunk terhelve mind információval, mind lehetőségekkel, még akár a több szabadidő – értsd: ami marad a létfenntartáson és a munkán kívül – is be tud szűkülni, ténylegesen kevésbé éljük meg szabadnak. (Maga a szabadság is egy fontos téma lesz.) Úgy vélem, hogy mindennek az egyik fő katalizátora az egyre inkább online-ná váló élet és kommunikáció, és ezen belül is kiemelt szerepet játszik a közösségi média térnyerése.
Az eljövő időszakban különböző rövid bejegyzésekben kísérletet teszek arra, hogy a különböző noteszekben, fecniken, kijelölésekben és úgy általában a fejemben kallódó, néha a ködbe vesző, jobbára inkoherens gondolatokat kicsit rendbe szedjem, megvitassuk, és végül valamiféle egységes filozófia formájába öntsem legalább a magam számára. Ez a feladat egyrészt a gyerekeim növekedésével egyre sürgetőbbé és fontosabbá válik, másrészt félő, hogy ha nem vesszük az időt és a fáradtságot ezen kérdések végiggondolására és a következtetések levonására, akkor egész életünkön át csak sodródunk az árral, a minket körülvevő tömeggel. Ahogy a bevezető idézet mondja: kitaposásra kerülnek azok a bizonyos utak… Mi pedig követjük őket anélkül, hogy akár felnéznénk.
----------------------------
Feliratkozás
Kezdetben volt a Feedburner, aztán mint annyi más online szolgáltatás, egyszer csak nem volt. Mivel továbbra is szeretném magamat távoltartani a Facebooktól és most már a Twittertől is, így arra jutottam, hogy csinálok egy Substacket a bloghoz, amelyre feliratkozva minden érdeklődő emailben értesülhet az új bejegyzésekről. Ez azért is tűnik jó megoldásnak, mert ha esetleg a Google eldobná a blogspotot is, akkor a Substack jó alternatívát kínál. (Noha akkor meg kéne válni a Disqus-tól, amit egyelőre nem szeretnék.)
Akik anno feliratkoztak a Feedburnerrel, azok automatikusan költöznek most tovább a Substackre, és nem kell újra feliratkozniuk. A fő funkciója ennek a szolgáltatásnak tényleg az értesítés lesz csupán, de idővel vagy inkább időszakonként lehet hírlevéllé bővül a dolog a legutóbbi megjelenés óta figyelemre méltónak talált cikkek, podcastok, egyéb anyagok ajánlásával, linkelésével. Itt szeretném megjegyezni, hogy noha ígérni már nem merek semmit, a fentebb vázoltakon túl szeretném idővel feleleveníteni a klímaváltozással kapcsolatos ismeretterjesztést is, ami szerves része a nagyobb témának.
Aki tehát nem akar lemaradni az új bejegyzésekről, de azért nem kattint minden nap, iratkozzon fel itt a blog Substack hírlevelére/értesítőjére!