Agyféltekék - A tájékozódásról: kötelesség, késztetés vagy szenvedély?

Az Agyféltekék rovat keretében mint mindig, most is Csöncsönnel (a Mondataink blog írója és a Szófa magazin egyik szerzője) beszélgetünk: ott folytatjuk, ahol az előző részben abbahagytuk, ezúttal a tájékozódásról és a hírfogyasztásról esik szó. 

------------------------

Maverick: Az előző rész végén eljutottunk a hírekhez, amelyek az információfogyasztás és ezzel együtt az online létezés egy speciális, mind a bájtokban mérhető mennyiséget, mind az időbeli ráfordítást tekintve tekintélyes szegmensét jelentik, így érdemes külön figyelmet szentelnünk a velük való viszonyunkra. Számomra az „online” elsősorban a hírek, vélemények, elemzések olvasását jelenti, egyfajta általános tájékozódást. Már tinédzserként lelkes hírfogyasztó voltam (később rájöttem, hogy a függő helytállóbb kifejezés): a hazaérkezés után első dolgom volt megnézni a teletexen majd az amerikai hírcsatornákon, hogy történt-e valami. Ez a beidegződés egyenes utat nyitott aztán a hírportálok folyamatos pásztázásához. A bulvárt, a klikkvadász tucattermékeket már a kezdetektől igyekeztem kerülni, de ezen túlmenően lényegében mindent megpróbáltam elolvasni. A kínálat azonban – szemben a napok hosszával – rohamosan bővült. 

Könyv - A Gulag-szigetvilág

 „Az ember kénytelen arra a következtetésre jutni, hogy az oroszoknak saját kulcsuk van a pokolhoz.” 

– pantic kommentje -

Évekkel ezelőtt kezdtem, és néhány héttel ezelőtt befejeztem Szolzsenyicintől az „A Gulag-szigetvilág” három kötetes, új kiadását. Az olvasás elhúzódásának oka nem pusztán a 2000 oldal volt. A második és a harmadik kötetet sokáig félretettem, mert az első nem volt könnyű olvasmány, leginkább azért, mert előismeretek hiányában mást vártam. Abban a hitben vettem kezembe a könyvet, hogy az egy időben lineáris történet, memoár a szerző élményeiből. A saját emlékek ugyan jelen vannak, de egy ennél sokkal szélesebb palettát kapunk. Egy korrajzot, társadalmi tablót, emlékművet és egyben vádiratot, amely történelmi áttekintésekből, személyes beszámolókból, úgy egyének mint egész társadalmi osztályok és népcsoportok sorsából, bírósági feljegyzésekből, feljelentésekből, maró gúnnyal feltett költői kérdésekből, részletes leírásokból, filozófiai eszmefuttatásokból, az emberi állapot rezdüléseinek megfigyeléséből áll össze egy grandiózus mozaikként. 

Agyféltekék - Az idő sűrűjében

A hűséges olvasók talán még emlékeznek az Agyféltekék rovatra, amelynek utolsó darabja – szinte hihetetlen – hat éve született. Ezeket a cikkeket Csöncsönnel (a Mondataink blog írója és a Szófa magazin egyik szerzője) közösen írtuk párbeszédes formában. A kísérletet még 2017-ben ezzel a bekezdéssel vezettük fel: 

„Hisszük, hogy a technológia, természettudományok, adatok és elemzések, illetve a bölcsészet, filozófia, irodalom és nyelvek iránti érdeklődés által fémjelzett eltérő hátterünk és az ezek eredményeként előálló szemléletünk „ütköztetéséből” és szintéziséből valami számunkra is meglepő és elgondolkodtató végtermék születik majd: a több, első ránézésre teljesen különálló, ám valójában egymástól elválaszthatatlan látószögből alaposabban szemrevételezett egész, amely így több lesz a részek összegénél... Erre is utal a rovat címe!”

Végül három írás született, melyeknek mind konkrét témája volt: 

1. A változás számtalan árnyalata
2. Élet a Földön kívül 
3. Az emlékek szövevényes és foszladozó hálójáról 

A maguk idejében ezek a cikkek sok pozitív visszajelzést kaptak, és magam is szívesen gondolok vissza rájuk, olvasom újra őket. Hat év szünet után eljött az idő a folytatásra! Ebben a turbulens világban valahol mindnyájan útkeresők lettünk, de sokunknak különböző okokból mégis egyre nehezebb kipillantania a saját buborékunkból, és egyre kevesebb a lehetősége az érdemi beszélgetésre. Ez a rovat számomra egy ilyen perspektívatágító lehetőség. 

Vázlatosan - Musk, AI, techno-libertarianizmus és az igazi tét

Az események minden kétséget kizáróan gyorsabban pörögnek annál, hogy az ember érdemben emészteni tudja őket, ne adj isten még az aktualitás rövid ablakán nem kicsúszva reflektálni is. Alapvetően erre valók a hozzászólások, de van, aminek kár lenne azért ott visszakereshetetlen módon elvesznie. Ennek kiküszöbölésére ebben a hozzászólás szinten átgondolt és szerkesztett vázlatban szeretnék megosztani néhány minimum gondolatébresztő, de inkább fontos írást. Érdemes főleg az első kettőt figyelmesen elolvasni, mert bármilyen összefoglalás szükségszerűen felületes lesz, nem méltó a téma fontosságához. Azt hiszem, hogy az én jelenlegi álláspontom elég egyértelmű a kivonatok alapján is, de szívesen fogadok minden véleményt a kommentek között, pont ezért hoztam őket.

Az első cikk szerintem jól megvilágítja Trump (de inkább Vance) és Elon Musk eddigi tevékenysége kapcsán, hogy mi is történik valójában, és miért nagy hiba a felszínre koncentrálni, az egyes lépéseket külön-külön szemlélni. Ha a szerzőnek igaza van (és én személyese erősen hajlok erre), akkor tényleg történelmi fordulat, ideológiai hatalomátvétel (és nem, nem a náci karlendítés vezet a megfejtéshez) az, ami zajlik: az egész életformánk, társadalmi és politikai berendezkedésünk a tét.

A vizuális zajban ténfergő tekintetről

A Patersonról szóló előző szöveget a vonaton írtam. Egy kalandosra sikerült hazaút volt, amely többször is szembesített azzal, hogy milyen nehéz kiszakítani egy parányi zavartalan térfogatot a téridőből a gondolkodásra.

A munkából kicsit korábban indultam, hogy lélegzetvételnyi szünethez jussak. Jegyzetfüzettel a kezemben leültem egy padra egy üres játszótér mellett, hogy rendezzem a gondolataim. Az időjárás hamar túl hidegnek bizonyult, így tovább sétáltam az állomásra, ahol még várni kellett a vonatra. Pár perc erejéig beugrottam az újságoshoz szemrevételezni a címlapokat. Meg sem tudom becsülni, hogy pár perc alatt hány főcímen, egy soros summázaton siklott át nem csak a tekintetem, de az olvasás révén a figyelmem és agyam is. Végül elcsábított az egyik Spektrum címlapsztori, amely a légzésről szólt. Természetesen elfeledkeztem az idő múlásáról, pontosabban alábecsültem annak sebességét éppen csak annyira, hogy a vonatról úgy 10 másodperccel lemaradjak… A jutalom 25 percnyi bosszankodással egybekötött várakozás volt a hidegben.

Paterson és Wallace

„Csak egy példa a totális helytelenségre valami olyannál, amiben automatikusan biztos szoktam lenni: a közvetlen tapasztalataimban minden azt a mély meggyőződésemet támasztja alá, hogy én vagyok az univerzum abszolút közepe; a legvalósabb, legélénkebb és legfontosabb ember a világon. Ritkán beszélünk az ilyen természetes, alapvető önközpontúságról, mert társadalmilag annyira visszataszító. De mégis mindenki szinte ugyanígy van ezzel. Ez az alapbeállításunk, ami már a születésünkkor berögzül. Gondoljatok csak bele: nincs olyan élményetek, aminek ne ti lennétek a kellős közepén. A világ, ahogy megtapasztaljátok, ott van előttetek vagy mögöttetek, a ti jobb és bal oldalatokon, a ti TV-iteken vagy a ti monitorjaitokon… Más emberek gondolatait és érzéseit valahogy kommunikálni kell felétek, míg a sajátjaitok annyira azonnaliak, sürgősek és valósak.”

- David FosterWallace: Ez a víz -

(A magyar fordítás a Preprocessor blogról származik.)

(Az előző írás illusztrációjaként: ezt a bejegyzést még 2023 novemberében jegyzeteltem le papírra. Eddig kellett várni rá, hogy elszánjam magam a begépelésére.)

Hosszú évek halogatása után megnéztük a Paterson (2016) című filmet. Miért most? Mert újra eljött egy olyan időszak, amikor elkezdtek ismét foglalkoztatni David Foster Wallace gondolatai (már itt is írtam az „Ez itt a víz” címet kapó beszédéről, de újra ajánlom a ZDF vele készített csodálatos interjúját is). A Youtube kapott az alkalmon, és feldobta az alábbi videót, ami a Patersonról beszélt Wallace gondolatainak fényében. Mivel cselekményről nem igazán lehet beszélni, így a film adta élményből semmit nem von le az anyag megtekintése, sőt, talán hozzá is tesz ahhoz, mert jobban kontextusba helyezi, ezáltal befogadhatóbbá teszi ezt a meditatív alkotást.

Az írásról

„Az írás gondolkodás. Jól írni annyit tesz, mint tisztán gondolkodni. Ezért annyira nehéz.” 

- David McCullough -

Azt hiszem hosszú idő után ismét úgy érzem, hogy lenne miről írnom. De mielőtt ebbe belevágnék, szeretnék egy kicsit írni magáról az írásról: hogy miért szeretem, és hogy ennek ellenére mégis mi tart vissza attól, hogy gyakrabban tegyem. Nézzük fordított sorrendben, hogy pozitív legyen eme több elemét tekintve később majd többször visszaköszönő gondolatmenet végkicsengése!

Először is szögezzük le, hogy írás alatt a kézzel papírra történő írást értem elsődlegesen. A blogbejegyzés szerkesztése, gépelése már behoz egy újabb szereplőt a képbe. A számítógépet, amely egyből jelentős hatást gyakorol az írással kapcsolatos érzéseimre. Hiába minden óvintézkedés, az évek előre haladtával egyre jobban elhatalmasodik rajtam a talán pszichológusért kiáltó érzés (lásd többek között az előző bejegyzést), miszerint amint klaviatúra elé kerülök, agyi kapacitásaim egy tetemes hányadának rögvest búcsút inthetek. Pandora digitális szelencéje feltárul, és a figyelmem szétforgácsolódik a nullák és egyesek bináris tengerében. Megbomlik az az egység és folytonosság, amit a papíron húzott toll által kanyarított egymásba kapaszkodó jelek szimbolizálnak. Maradjunk tehát a klasszikus értelemben vett írásnál: papír, golyóstoll, emberi test, emberi elme, analóg gondolatok.